A Hortobágyról szállítanak ázsiai vadlovakat Oroszországba

Vadló, Hortobágy
Ázsiai vadló (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Egy oroszországi, mintegy 3 ezer hektár kiterjedésű orenburgi vadlórezer-vátumba telepítenek be tizenöt, Hortobágyon nevelkedett vadlovat az Európai Przewalski ló Tenyésztési Program (EEPP) keretében.  Képen: Egy ázsiai vadló (Przewalski-ló, Equus ferus przewalskii) a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén 2016. november 19-én.

Oroszországba szállítottak a hétvégén tizennégy vadlovat a Hortobágyról, az állatok már az orenburgi vadrezervátumban legelnek – közölte a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Kánai Edina közleménye szerint az Európai Przewalski ló Tenyésztési Program (EEPP) kérésére szállították a vadlovakat Oroszországba, ahol Orenburg mellett mintegy háromezer hektár kiterjedésű vadlórezervátumot létesítenek. A speciális rendeltetésű védett területet hivatalosan 2015-ben nyitották meg, amely eddig hat, Franciaországból odaszállított vadlónak adott otthont. Ahhoz, hogy egészséges vadlóközösség alakulhasson ki, ennél jóval több állatra van szükség, így a rezervátum munkatársai kérelemmel fordultak az EEPP koordinátorához, aki felvette a kapcsolatot az összes európai vadlótartóval – jelezte Kánai Edina megjegyezve, hogy az előzetes felmérések alapján, egyedül a Hortobágyi Nemzeti Park lóállományában találtak elegendő számban olyan egyedet, amelyek a szigorú követelményeknek megfeleltek.

Kristin Brabender, a HNP projektkoordinátora elmondta: a kiválasztás során fontos elvárás volt, hogy a lovak genetikai szempontból alkalmasak legyenek a már Orenburgban élő állomány fejlesztésére. A feltételek között szerepelt, hogy a kancák ne legyenek vemhesek, de életkoruk legalább két év legyen, a csődörök közt legyen legalább két idősebb egyed, amely háremcsődörként is megállja a helyét, és valamennyi egyed egészséges, küllemében tipikus vadló legyen.

Ahhoz, hogy a lovak már szállítás előtt összeszokjanak, előzőleg külön karanténban kellett tartani egy háremcsoportot és külön egy csődörcsoportot. A nem hétköznapi feladatnak számító vadlóbefogást tíztagú szakmai csoport végezte: a lovakat lövedékek segítségével elkábították, az állatok egy-egy mikrochipet kaptak, és az állatorvosi vizsgálatokhoz mintákat vettek belőlük. A vizsgálatok elvégzésében a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosai segítették a HNP szakembereinek munkáját – ismertették a részleteket.

A közlemény szerint a kiválasztott lovakat a Horse Trans Cargo kamionjai szállították Budapestre a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan külön repülőgéppel utaztak az új élőhelyükre. A vadlovak vasárnap délután már birtokba vették új orenburgi kifutójukat, ahol majd az első oroszországi telüket töltik.  Amint az idő kitavaszodik, összeengedik őket a Franciaországból származó vadlovakkal, és elfoglalhatják új otthonukat, az orenburgi vadlórezervátumot – zárul a HNP közleménye.

Forrás: MTI (2016.11.19., 2016.11.21.)

Madárinfluenza – minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai körzetben

A madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körzetében, mivel Kiskunmajsa közelében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma új állományból is kimutatta a vírust.

A Nébih az MTI-vel szombaton közölte: az országos főállatorvos döntése alapján minden állatot leölnek, függetlenül attól, hogy az állományok fertőzöttek-e. Az intézkedés több tízezer állatot érint, a hatóság az érintett állattartókkal felvette a kapcsolatot. A gazdák állami kártalanításban részesülnek.
A betegség terjedésének megakadályozása érdekében kedden az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében elrendelte a baromfi zártan tartását. Az előírás célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal történő érintkezés lehetősége. Korábban az egész országra kiterjedően elrendelték a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák. A rendelkezés nem egyedülálló Európában: a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel hasonló döntést hozott Németország, Ausztria, Hollandia és Franciaország hatósága is, valamint Lengyelország, Dánia, Horvátország és Svájc is.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. A récefélék vándorlási útvonala mentén található összes ország érintett.
A vírus miatt már több Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett magyarországi megyéből vagy Magyarországról, köztük Kanada, Szerbia, a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hongkong és Szingapúr.
A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.

Forrás: MTI

 

Decemberig fizethetünk a régi 20.000 Ft-ossal

A Magyar Nemzeti Bank 2016. december 31-i határnappal bevonja a régi, 2015 előtt kibocsátott 20 000 forintos bankjegyeket, így azt követően azok a készpénzes vásárlások során már nem lesznek használhatóak. 2017. január 1-től kizárólag a 2015 decemberétől kibocsátott, megújított 20 000 forintos bankjegyek maradnak – törvényes fizetőeszközként – a készpénzforgalomban.

20000 Ft-os
20.000 Ft-os bankjegy, MNB

A 20 000 forintos bankjegyek cseréje – a körültekintő jegybanki előkészítésnek köszönhetően – kedvező ütemben, zökkenőmentesen halad, jelenleg e címlet forgalom-ban levő állományának már közel 75%-át a megújított bankjegyek teszik ki. Fontos azonban, hogy a régi 20 000 forintos bankjegyek a bevonási határnapot követően sem veszítik el értéküket. A hitelintézetek és a posta 2019. december 31-ig, a jegybank pedig a bevonástól számított húsz évig – 2036 decemberének végéig –díjmentesen váltja át törvényes fizetőeszközre a forgalomból bevont 20 000 forintos bankjegyeket.

Forrás: MNB

Homokszórás Budapest

Homokszórás Budapesten? Homokfúvás? Szemcseszórás? Szemcsefúvás?

Ez a négy kifejezés, bármilyen furcsán is hangzik, de kisebb eltéréssel, majdnem ugyanaz. Ezek a technológiák elsősorban rozsdátlanításra, festékeltávolításra, fémfelületek megtisztítására szolgálnak.

Az ipari-, és lakossági megrendelők is széles körben hasznosítani tudják a homokszórás által kínált lehetőségeket.

A Homokszórás Budapest oldal a szemcseszórás felületkezelés során alkalmazható lehetőségeit gyűjti össze.


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom