Húsfeldolgozó üzemet épít a hajdúböszörményi önkormányzat

A közétkeztetés kiszolgálására saját húsfeldolgozó üzemet épít a hajdúböszörményi önkormányzat – jelentette be a város alpolgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Fórizs László elmondta: a húsfeldolgozó megépítésére a Belügyminisztériumtól (BM) a Start mintaprogram keretében 188 millió forintot nyertek. Ebből az összegből a beruházáson kívül 14 ember egyéves foglalkoztatását is vállalták.  Az üzemben, amely a közelmúltban 135 millió forintos BM-támogatásból elkészült vágóhíd mellé épül, mintegy 15-20 fajta termék előállítását tervezik. Így például tepertőt, szalámiféléket, disznósajtot, füstölt árukat készítenek majd, illetve a friss tőkehús is helyből kerülhet a közétkeztetési konyhákba.

Az alapanyagot a szintén önkormányzati tulajdonú telepen felnevelt állatok biztosítják, a fehér és a mangalica kocák szaporulata egy évben eléri az 1000 darabot – mondta, hozzátéve, hogy Hajdúböszörményben mintegy ötezren veszik igénybe a közétkeztetést, amit pedig nem használnak fel helyben, azt a piacon értékesítik.

Az üzemben a tervek szerint decemberben kezdhetik meg a húsfeldolgozást.

Forrás: MTI