Kollégiumfejlesztés a Debreceni Egyetemen

Mintegy 15 milliárd forintot fordíthat kollégiumai fejlesztésére a Debreceni Egyetem – mondta Pósán László fideszes országgyűlési képviselő keddi debreceni sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a beruházások a kormány által elfogadott országos felsőoktatási kollégiumfejlesztési stratégia 193 milliárd forintos keretösszegéből valósulnak majd meg.

A rendelkezésre álló forrásból az átalakítások, bővítések, felújítások mellett egy új kollégium is épül a városban. Az egyetem agrártudományi központjának campusán 350 férőhelyes modern diákszállás kap helyet – mondta. A felújítások zöme, illetve az új kollégium építése várhatóan 2018-ban kezdődhet el – tette hozzá. Közölte, a Debreceni Egyetem jelenleg 16, a szolgáltatás minőségében egymástól jelentősen eltérő kollégiumot tart fenn, és ezekben mintegy 3500 férőhely van, ami az országos kapacitás tíz százaléka.

Pósán László emlékeztetett arra, hogy a vidéki felsőoktatási intézmények kollégiumainak átlagéletkora 48-49 év, ugyanakkor a minőségi diákszállásokat egyre inkább keresik a magyar hallgatók, de legfőképpen a külföldi diákok, akiknek a száma a Debreceni Egyetemen évről évre emelkedik.

Forrás: MTI

 

Vélemény, hozzászólás?